"Különleges kapcsolatom van a kutyákkal"
Gyerekkorom óta lenyűgöznek az állatok, nagyon szeretem őket, és közel érzem magam hozzájuk. Ennek ellenére kicsiként még nem készültem állatorvosnak. Először kukás akartam lenni a szép narancssárga ruhájuk miatt – meséli a doktornő nevetve – aztán matematika tanár vagy orvos.
Az állatorvoslás valószínűleg onnan jött, hogy volt két cicám meg két kutyám, akik nagyon rövid időn belül, különböző okok miatt meghaltak. Egy-másfél éveket éltek csak.
Az egyik cica, Kálmán kiesett a negyedik emeletről, a másik pedig úgy halt meg hirtelen, hogy nem is tudtunk róla, hogy valami baja lenne. Volt egy menhelyről kihozott kutyus, beoltottuk, szeretgettük és két hét múlva már az Állatorvosi Egyetemen kötött ki, mert szopornyicás volt.
Az i-re a pontot az tette fel, amikor a kutyámat megmérgezték, és én nem tudtam rajta segíteni. Az az érzés, hogy én szeretnék segíteni de nem tudok, az nagyon rossz volt.
Akkor már tudtam, hogy ha lesz egy ötödik állatom, és baj történik, ismernem kell, hogy mi a teendő.
Ekkor terveztem el, hogy az Állatorvosi Egyetemre megyek majd. Az élet fintora, hogy most 13 és fél éve van egy kutyám, akinek szerencsére semmi baja, tehát az ivartalanításon kívül nem volt szüksége komolyabb állatorvosi segítségre.
Mire eldöntöttem, hogy valóban jelentkezem az állatorvosira, a pontszámaim alapján már felvettek máshová, humán gyógytornász szakra. Választanom kellett, hogy a fizioterapeuta területet humán vagy állatorvosi oldalról közelítem meg. Végül az állatok mellett döntöttem.
Hihetetlen szerencsének érzem, hogy Ausztriában 1 hónapig, majd Németországban 3 hónapot tanulhattam kutya-fizioterápiát, mert itthon ennek még nem volt szakmai képzése. Sok mindent ismertem meg ott, a Bécsi és a Giessen-i Állatorvosi Egyetemen már fakultatív tárgyként oktatják a fizioterápiát. Részt vehettem az órákon és napi szinten kezeltük a kutyákat. Például a bénult, csípődiszpláziás, vagy porckorongsérves kutyát ott a szokásos kezelések mellett kezeli gyógytornász is.
Ami nagyon különleges dolog, a három hónap alatt kezelt körülbelül 20 kutyából mindössze két kutya nem tudott a terápia végén sem lábra állni. És ennél a két kutyusnál is főleg a nagy súlyuk – 45-50 kg fölött –, illetve az volt a probléma, hogy feladták és nem akartak már élni. A kilencven százalékos siker pedig fantasztikus eredmény. Persze ezek nem kéthetes, hanem hosszabb távú kezelések.
Ez megerősítette bennem, hogy – ha ilyen csodás eredmények vannak – ezzel akarok foglalkozni.
Volt egy kutyus, aki mind a négy lábára le volt bénulva, de 14-16 nap alatt lábra állt és megtette az első lépéseit. Az érzés elmondhatatlan!
Miért fizioterápia?
Én nagyjából óvodáskoromtól élsportolóként úsztam, de 11 éves koromra abba kellett hagynom, mert annyi sportsérülésem volt. De a sportot nehéz feladni, úgyhogy fociztam, kézilabdáztam, kosárlabdáztam... Csakhogy állandóan kifordult a bokám, felvizesedett a térdem, úgyhogy sokszor voltam orvosnál, több bokaműtétem volt..., tehát sok időt töltöttem a Sportkórházban a gyógytornászoknál.
Azt hiszem a gyógytorna területe az ott kezdődött.
Számomra a koponya felépítése, ahogy a természet megalkotta, az valami csodálatos. Aztán az izmok, a csontok, az ízületek... amelyeket rendkívülinek látok. Egy vese, vagy máj engem nem hoz izgalomba – nevet a doktornő – talán ezért nem általános állatorvoslással foglalkozom.
A herélés, oltás, ultrahangozás helyett engem a mozgásszervek, az idegrendszer, a koordináció területe áll közel a szívemhez, és ezzel szeretek foglalkozni.
Márpedig szerintem amit szeretek csinálni, az nem csak nagyon érdekel, azt jól is fogom művelni.
Megnyitotta kapuit az első Állatorvosi Fizioterápiás és Rehabilitációs Központ Magyarországon:
